A mászásterápiás csapat: Kájel Árpád viaferrata túravezető és Hacsavecz Beatrix terápiás vezető

Mászásterápia csapata

Mászásterápia, értsd meg magad a szavakon túl a gyakorlatban.

Hacsavecz Beatrix (Betti) – Mászásterápiás vezető, Herbalmentalista

Hacsavecz Beatrix (Betti) Herbalmentalista, Mászásterápiás vezető
HacsaveczBetti
herbalmentalista, mászásterápiás vezető

13 éve foglalkozom különböző mentális módszerek megismerésével és alkalmazásával; a sziklamászással, a klettersteiggel (viaferrataval, vagy ahogy Magyarországon hívják: vasalt utakkal), falmászással pedig 2009-2010-ben ismerkedtem meg. Egyszerűen azért mert féltem. Féltem a magasságtól, a kitettségtől, a lehetetlennek tűnő feladatoktól és attól is, hogy mentálisan nehezemre esett egy dologra fókuszálni, és inkább csapongó voltam mint összeszedett.

Minden amit addig gondoltam ezekről a sportokról hamar megdőlni látszott és gyorsan profitáltam a mászás megkívánta JELENLÉTből; a nálamnál nagyobb erők tiszteletéből és a velük való együttműködésből. A fókuszom tudatos irányítása és a célok elérése érdekében a szellemi erőm tudatos összpontosítása nem csak a falakon nyilvánult meg, hanem a hétköznapokban is. Ezt a tudást adom át a mászásterápiás alkalmakon a résztvevőknek is. 

“A legjobb projekt,

amin valaha is

dolgozni fogsz,

az te magad vagy.”

@nőivezetők

"A legjobb dolog, amin valaha is dolgozni fogsz, az te magad vagy."

Herbalmentalistaként és mászásterápiás vezetőként lényegében ebben segítek neked:

A közös munkának köszönhetően megismered azokat a gondolati mintáidat ‘a belső mozi’, amik a célod és közötted állnak.

Felderítjük őket, megvizsgáljuk milyen szerepük van a jelenlegi életedben és átalakítjuk, hogy ne elválasszanak a célodtól, hanem segítsenek a megvalósításban.

Gyógynövényes terápiával pedig megtámogatjuk a kívánt változásaidat. Elvezetlek a ‘nem tudom’-ból a tudom és megvalósítom világába. Megtanítalak, hogyan fedezd fel a benned megbúvó akadályokat és hogyan fordítsd hasznossá a magad számára.


Mászásterápia, értsd meg magad a szavakon túl a gyakorlatban.

Kájel Árpád – Via ferrata túravezető, Sportrekreáció oktató

Mászásterápia Kájel Árpád via ferrata túravezető

Árpi 1988-ban látta meg a Tátrát először, akkor jégkorongozóként vett részt egy nemzetközi kupán Poprádon. Itt, ahogy meglátta a téli Tátra csúcsait, eldőlt, hogy nagy a vonzalom a hegyek iránt. Akkor még nyáron nem voltak jégpályák, így volt ideje kiugarni a Tátrába. A sors úgy hozta, hogy egyedül vágott bele a kalandba, de talán így még nagyobb volt az élmény, fejesugrás az ismeretlenbe.


Aztán szépen sorban jöttek a hegyek, kirándulások és a hosszabb kerékpártúrák, a Szlovák Paradicsomtól a Mont Blancig, Velencétől Nordkappig.
Mindenevő, jólérzi magát a Nagy-Eged lankáin és a Gerlachfalvi-csúcsra vezető Karcsmar folyósóban, vagy éppen valamelyik gleccseren a magasabb hegyeken.

A biciklizés örök szerelem, a túrakerékpározástól a mountabike-ozásig. Sokan azt mondják, GPS van a fejében, nem riad meg attól, ha éjszaka sötétben kell megmászni valamelyik csúcsot vagy megtalálni egy elhagyott kunyhót az erdő közepén. Elmondása szerint ez nem igaz, hiszen Ausztráliában nem működött rendesen a “beépített” GPS, de ez lehet, csak déli égtájnak volt köszönhető.

Árpi, amikor nem kirándul, szeret és tud fotózni, hangosítani.

Mászásterápia, értsd meg magad a szavakon túl a gyakorlatban.