Függő híd a Felsőtárkányi ferrata úton

TABUDÖNTÖGETŐ MászásTerápia

Az életben való helytállás és igazán jó élet kialakításának képessége a személyiségfejlesztésben rejlik. Azokat az utakat keresem, amelyek az iskolai kondícionálás ellenkezői, amelyek fejlesztik az “alkotó szenvedélyt”, az “életkedvet”. Azt kívánom elsajátíttatni az emberekkel, hogy “uralják a gyengéiket”. A Tapasztalati tanulás célja az akadémikus tudás megszerzése mellett a személyiség és az érettség fejlesztése az aktív tapasztalatszerzés folyamatán keresztül. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy ezek a programok más módszereknél hatékonyabban segítik elő a komfortzónából való kilépést, ezáltal maradandóbb tanulást és változást biztosítanak az élet minden területén. Ennek oka, hogy ezek a gyakorlatok (outdoor programok) az átlagnál mélyebben érintik meg résztvevőket, nagyobb kihívást jelentenek, erősebben hatnak az érzelmekre, és sokszor életre szóló élményt nyújtanak.

A nem mindennapi, esetleg testileg is megerőltető események legyőzésével a szeméyles kompetenciák fejleszthetőek, hogy vészhelyzetben (változásban, tanulási zónában, pánik zónában) is képesek legyünk az életünket felelősségteljesen irányítani.

Ezek a programok tudattalanul is tanuláshoz vezetnek.

Mászásterápia, értsd meg magad a szavakon túl a gyakorlatban.

TABUDÖNTÖGETŐ MászásTerápia

A Mászásterápiás alkalmon letisztult, egyértelmű* környezetben találkozhatsz saját magaddal, a félelmeiddel, a nehézségeiddel és az irányított terápiás környezetben új döntéseket hozhatsz a tapasztalataid tükrében az életvezetésedre, a vállakozásod vezetésére, a kapcsolataidra, és a munkádhoz való viszonyodra vonatkozóan. Így a MászásTerápia tapasztalatai integrálódnak a hétköznapjaidba, a vállalkozásodba, és a kapcsolataidba is.

  • Érzed, hogy nehezen tudsz koncentrálni és egy cél felé haladni, de nem tudod hogyan lendülhetnél túl ezen?
  • Látszólag remekül mennek a dolgaid, de nehezedre esik prioritásokat meghatározni és nemet mondani?
  • Igazán jól akarsz élni, de nem tudod, hogyan kezeld a legbelső félelmeidet? Vállalkozóként, vezetőként tudod, hogy a saját fejedben lévő gondolatok szabnak gátat a céljaid megvalósulásának, de valamiért mégsem foglalkozol velük?
  • Tisztában vagy azzal, hogy a céljaid elérésének kulcsa a saját fejedben van, mégsem tudod hogyan kezdhetnél hozzá a megtalálásukhoz?
  • Tudod, hogy csapatban könnyebben tudnál haladni, de nehezen kapcsolódsz másokhoz? 
  • Vallod, hogy az álmaid a komfortzónádon kívül vannak, mégis úgy érzed elakadtál és nem tudod mi akadályoz?

Ha eljutottál oda, hogy felismerted mindezeket, akkor már sokkal előrébb jársz, mint az emberek 80%-a.

A Tabudöntögető Mászásterápia 4-6 órás vezetett programján a projektjeidhez, a vállalkozásodhoz, a csapatodhoz való hozzáállásodon fogsz dolgozni, mégpedig irányítottan tapasztalati úton. A munkádat megtámogatom egy fókuszált kérdéslistával, hogy a Mászásterápia közben szerzett megértéseid még intenzívebben tudjanak az életedbe integrálódni.

A folyamat során ráláthatsz letisztult, egyértelmű környezetben -A  szikla és a környezet állandó. Te és a gondolataid pedig megmutatják, amit látnod kell. -, hogy valójában mennyire tartod a fókuszod, hogyan priorizálsz, hogyan kapcsolódsz a csapatod tagjaihoz, milyen típusú félelmek bukkanak fel benned és azok kezelésére mi a jelenlegi megoldási stratégiád. Amin természetesen tudunk változtatni, a jelen mindössze a kiindulópont, amit a Mászásterápia során egészen pontosan meghatározunk.

“Hallok és felejtek,

Látok és emlékszem,

Teszek és értek.”

Konfuciusz

Mászásterápia, értsd meg magad a szavakon túl a gyakorlatban.

HOGYAN ÉPÜL FEL A TABUDÖNTÖGETŐ MászásTerápia?

  • Válaszd ki azt az időpontot a meghirdetett lehetőségek közül, amelyik komfortos neked és jelentkezz! 
  • Ha a MászásTerápiát követően úgy döntesz, hogy részt vennél egyéni programban, emailben egyeztetünk a további lépésekről.
  • A Mászásterápia tartalmazza:
    • 1 vezetett ViaFerrata túrát – Felsőtárkányban, vagy Demjénben – https://tarkanyferrata.hu/index.php/szolgaltatasok/
    • 1 mentális felkészítést
    • 1 mentális munkafüzetet
      • Fókusz irányítása – felelősségi, és energiakörök időbeosztáshoz, félelmek kezeléséhez, prioritások meghatározásához
      • Célok meghatározása – Honnan ismered fel az igazán jó célt? 
      • Cselekvési terv – hozzá kötődő akadályozó gondolati mintákhoz térkép
      • Mászásterápia során előkerült félelmek listája, új működési lehetőségek meghatározása
  • Amit hozz magaddal az alkalomra: 
    • A paráidat 😀
    • Sportcipőt
    • Zoknit
    • Hátizsákot a személyes holmidnak
    • Innivalót, lehetőleg vizet
    • Energiaszeletet

„Nem a problémáimat oldom meg.

A gondolkodásmódomat javítom ki,

utána a problémák már megoldják magukat.”

@business.hu
Mászásterápia, értsd meg magad a szavakon túl a gyakorlatban.

MENNYIBE KERÜL A SZOLGÁLTATÁS?

Kérlek, vedd fel velem a kapcsolatot a hello@maszasterapia.hacsaveczbetti.hu címemen és minden részletet egyeztetünk.

Lehetőség van program tesztelőnek is jelentkezned, ha személyiségfejlesztéssel érintett ügyfélköröd, követőtáborod van és szívesen megosztanád a felületeiden a tapasztalataidat. Ebben az esetben egy kedvező egyedi megállapodást kötünk veled.

Mászásterápia, értsd meg magad a szavakon túl a gyakorlatban.

Felmerülhetett benned még pár kérdés a MászásTerápiával kapcsolatban:

Mennyire bízhatok meg benned?

Teljes mértékben. Mind természetgyógyászként, mind ThetaHealerként szigorú titoktartási és adatvédelmi előírások vonatkoznak rám. Ezzel együtt pedig magánemberként is titoktartás elvét érvényesítem. 

Mit hozzak magammal? 

  • A témádat, amivel dolgozni fogunk
  • Sportcipőt
  • Zoknit
  • Hátizsákot a személyes holmidnak
  • Innivalót, lehetőleg vizet
  • Energiaszeletet

Mennyiben különbözik ez a szolgáltatás egy klasszikus konzultációtól?

Csoportos eseményen veszel részt. Már ebben is különbözik. Szintén különbözik még abban, hogy tapasztalat alapú munkát végzünk. A sziklafalon csak te vagy és az Út. Az út során levont konzekvenciákat pedig közösen dolgozzuk fel a mászást követő mentális munkában kérdéseken keresztül, a munkafüzetet felhasználva.

Mi van akkor, ha nem tudok részt venni a megbeszélt programon?

  • (A csoportos Mászásterápiás alkalmakat 5 fő érvényes jelentkezés esetén indítjuk.) A befizetéseknek legkésőbb 48 órával a terápiás időpontot megelőzően szükséges beérkeznie. Amennyiben a befizetés NEM érkezik meg, az időpontot azonnal töröljük. Lemondási feltételek, mert bárkinek bármi közbejöhet: 48 órával korábban történő lemondás esetén 50% részvételi díj visszafizetésére vagy jogosult, amelyet azonnal vissza is utalunk számodra a foglaláskor megadott bankszámlaszámodra. 24 órán belüli lemondás esetén a részvételi díj visszafizetésére nem vagy jogosult. Amennyiben a jelentkezők száma nem éri el a minimális 5 főt, a programot töröljük és a teljes részvételi díjat visszautaljuk arra a bankszámlára ahonnan a foglaláskor az utalás megtörtént.

Mennyi ideig tart a program?

3-4 órányi időtartammal kalkulálhatsz. A mászás része körülbelül 1,5 óra.

Csak összeszokott csapattal jöhetek?

Nem kikötés részünkről, hogy összeszokott csapat érkezzen hozzánk. A terápiás munkában megosztjuk egymással a tapasztalatainkat és felismeréseinket interaktív formában. Természetesen egyéni munkában, külön időpontegyeztetéssel tovább tudjuk fejteni a tapasztalatokat és egyéni megoldást is találunk.

Munkahelyi csapatok is érkezhetnek, csapatépítésként? 

Igen, szeretettel várjuk őket is tapasztalatszerzésre. Ebben az esetben emailben egyeztetjük a részleteket.

Mennyire biztonságos a MászásTerápia? 

Teljesen. Nagy tapasztalatú túravezető segíti a mászást, illetve a személyes professzionális felszerelés is a tökéletes biztonságot szolgálja, úgy mint: mászósisak, bőrtenyerű mászókesztyű, beülő, energiaelnyelő kantár.

Helyileg hol van a MászásTerápia? 

A festői szépségű Felsőtárkányban a felsőtárkányi tóhoz néhány lépésnyire van a beszálási hely. A gyülekezési pont pedig a tó partján lévő büfésoron van.

Kik vezetik a MászásTerápiát? 

Hacsavecz Beatrix – Fitoterapeuta-természetgyógyász, ThetaHealer

Kájel Árpád – via ferrata túravezető, sportrekreáció oktató

Ide kattintva olvasd el a bemutatkozásunkat!

Mit jelent, hogy ‘egyértelmű’ környezet? 

A hétköznapi életünkben számos változó színesíti az eseményeket és a reakcióinkat is. Jelentős rutin szükséges a döntési mechanizmusok felfedezéséhez ilyen esetben. A MászásTerápia alkalmával ‘csak’ a résztvevő van és a saját gondolatai, megélései az úttal kapcsolatban. A szikla változatlan, azaz egyértelmű környezetet teremt a saját gondolataink és reakcióink megtapasztalására.

Mennyire nehéz a túra? Túlsúlyosként is jöhetek? 

A Klettersteig utakat nemzetközileg A-tól F-ig sorolják be nehézségi fok szerint, A a legkönnyebb, amely nem igényel több erőnlétet egy átlagos kirándulásnál. Felsőtárkányban B-től D-ig terjed a nehézségi skála   https://tarkanyferrata.hu/index.php/infok/ 

Mászásterápia, értsd meg magad a szavakon túl a gyakorlatban.

ÖRÜLÖK, HA MEGTISZTELSZ A BIZALMADDAL!

Mászásterápia, értsd meg magad a szavakon túl a gyakorlatban.

EZEKEN A FELÜLETEIMEN JOBBAN MEGISMERHETSZ

Inzulinrezisztenseletoromei.hu

Magnólia zárt csoport a Facebookon

Iratkozz fel a leveleimre, amiket egészséges életmód, lelki egészség és természetes gyógymódok témájában küldök nem túl gyakran.

WEBSHOP inzulinrezisztenseknek és a konzultációk foglalásához